FC Barcelona



 

Budapesten található Európa legnagyobb madár szobra? Nem.  A 8 m magas, kövekből épült talapzaton álló, a karmai közt Árpád kardját tartó és a fején koronát viselő turul közel 15 méteres szárnyfesztávjával Európa legnagyobb fémből készült madara. Tatabánya Bánhida városrész fölött látható a Kő-hegyen. A 907-es bánhidai csata emlékére emelték 1907-ben. Kiterjesztett szárnyaival megvédi Bánhidát.  Anonymus szerint itt verte meg Árpád vezér Szvatopluk seregét. 
Megszálták-e a törökök a tatai várat? Igen. Az 1558 óta török kézen lévő várat a Salm győri generális által vezetett, több dunántúli vár visszafoglalásával végződő 1566-os nagy hadjárat keretében szerezték vissza.   
A Tatai vár az Öreg-tó partján található vízi vár. Luxemburgi Zsigmond király építtette 1397–1409 között.
A Zsigmond által emelt négyzetes alaprajzú, négy saroktornyos, belső udvaros várnak csak délkeleti szárnya áll, hozzá csatlakoznak a többi rész feltárt alapfalai.
Pest megyében van barokk kastély? Igen. A gödöllői Grassalkovich-kastély a Grassalkovich családnak a város belterületén található kastélya, Pest megyében található. Ez Magyarország egyik legnagyobb barokk kastélya.  Sziszi kérálynénk kedvenc tartózkodási helye. A nevét viselő parkban csodaszép szobra is megtalálható. 
Festetics Kristóf alapította Európa első felsőfokú mezőgazdasági intézetét, a Georgikont? Nem. Festetics Kristóf (1696–1768) aki 1745-ben kezdte el a család kastélyának az építését, nem köthető a Georgikonhoz. De Keszthely fejlődése érdekében kórházat alapított és mesterembereket telepített le a városba. 
Az 1797-ben alapított Georgikon Festetics György (1755–1819) nevéhez kapcsolódik.
Az Esztergomi bazilika alacsonyabb mint a Parlament épülete Budapesten? Nem. A bazilika 100 m magas, amitől a Parlament 4 m-rel alacsonyabb. De ez utóbbi magasság utalás a honfoglalás évszámára. Az Esztergomi bazilika, teljes nevén Nagyboldogasszony– és Szent Adalbert-főszékesegyház, egy klasszicista és óegyiptomi stílusban épült bazilika Esztergom városában, az Esztergom-Budapesti főegyházmegye székesegyháza.  
A Pannonhalmi Bencés Főapátságot a XI. században alapították? Nem.  4 évvel hamarabb.  A 996-ban alapított és azóta is folyamatosan működő Szent Benedek-rendi monostor, Magyarország egyik kiemelkedő történelmi emlékhelye, egyházi és művészettörténeti központja.  
A Miskolc mellett található Lillafüredi Palotaszálló egy régi vár átalakításával nyerte el mai formáját? Nem.  A híres szálloda 1925 és 1929 között épült neoreneszánsz stílusban. A szálló egyik étterme a közelmúltban reneszánsz étteremmé átalakított Mátyás étterem, ólomüveg ablakai a történelmi Magyarország várait ábrázolják. Az épületektől a Szinva-források felé hatalmas park terül el, botanikai ritkaságokkal.
A soproni Fő tér épületeinek elhelyezkedése a XIII. század óta változatlan?  Itt minden épület műemlék? Igen. Tűztorony, Storno-ház, Kecske-templom és további épületek.  Az 58 méter magas soproni Tűztorony a város jelképe. A Fő téren áll.  A XIII. században építették, majd évszázadokon át a mai napig szolgálja a várost.  
Minden fontosabb nemzeti ereklyénket Budapesten láthatjuk? Nem.  A Mennyekbe Fölvett Boldogságos Szűz Mária tiszteletére szentelt győri püspöki székesegyház, (mely XII. századi eredetű) kápolnájában őrzik Szent László királyunk  XV. századi hermáját, ami egy ereklyetartó, a magyarság egyik legfontosabb történelmi ereklyéje.
Az ereklye latin eredetű szó, eredetileg fontos történelmi eseményekkel, egyes személyekkel valamilyen kapcsolatban lévő földi maradványokat, tárgyakat jelent.
Van hazánkban európai mércével mérve is csudaszép hely? Igen. Kaposvár főtere, a Kossuth tér. 2003-as felújítása óta Magyarország legszebb főterei között tartják számon: 2010-ben a Fő utcával együtt elnyerte a Magyarország legszebb főtere és főutcája díjat, 2017-ben pedig az Európai Virágos Városok és Falvak versenyén Európa legszebb főterévé választották.
Kossuth tér? Csak Kaposváron híres? Nem. Vélhetően sok-sok helyiségünkben. De kiemelkedő Debrecen főtere, amelynek a szívében helyezkedik el az Aranybika Szálló, a Református Kistemplom (Csonkatemplom), a Debreceni Református Nagytemplom és a Debreceni líciumfa.
Veszprémet a "királyok városa" jelzővel illetik? Nem. A királynék városa. A város Géza fejedelem, majd fia, Szent István király és felesége, Gizella királyné kedvenc tartózkodási helye volt és az ezredik év környékén az első királyi pár idején élte fénykorát. 
Pécs belvárosában építési hiba miatt áll ferdén a dzsámi? Nem.  Az észak-déli beállítottságú tér közepén az épület tényleg ferdén áll, mivel az épületet Mekkához tájolták és nem rosszul jelölték ki az alapok és falak helyét.
Székesfehérvár Városháza tér dísze a vörösmárványból faragott, hányattatott sorsú Országalma? Igen.  1943-ban állították fel, és Székesfehérvár történelmi múltját hivatott szimbolizálni. Az ötvenes években félbevágták, eltávolítva a felső részét a kereszttel együtt. Kerek formáját az 1960-as években nyerte vissza, majd 1986-ban a kereszt is visszakerült a helyére.
Már bő 200 éve áll épített Duna-híd Pest és Buda között? Nem.   Széchenyi Istvánnak köszönhetően William Tierney Clark tervei szerint 1839-1849 közt készült el Budapest legelső hídja, a ma Széchenyi nevét viselő Lánchíd. A főváros két részét összekötő hidat azóta további kilenc állandó híd követte, melyek összekötik az 1873-ban egyesült város két felét.. 
Kinizsi Pál neve csak Nagyvázsonnyal kapcsolatban nevezetes? Nem. Mátyás király halálát követően Veszprém után Sümeg is a trónkövetelő Habsburg Miksa német-római császár kezére jutott. A Kinizsi Pál és Báthori István által vezetett hadaknak köszönhetően a német uralom azonban csak rövid ideig tarthatott, a betolakodókat a Dunántúl egész területéről kiszorították. Sümeg és Nagyvázsony várát Kinizsi foglalta vissza és juttatta II. Ulászló király hatalma alá..
Isztambulban található az egykor oly hatalmas Oszmán Birodalom legészakibb, ma is álló minaretje? Nem.  Hanem Egerben, melyet Dobó oly hősiesen megvédett 1552 évben a töröktől, de 44 év múlva mégis elesett és az Oszmán Birodalom fontos közigazgatási székhelye lett az 1687-es visszavételéig.
"Tihanynak bérctetőjén, a Balaton felett, Sötéten és magán áll egy régi épület"
A tihanyi echo ihlette Garai János verssorait?
Nem.  A Tihanyi Bencés Apátságról szólnak e sorok.
Az Apátságot a Tihanyi-félsziget vulkanikus hegysorának kelet felé meredeken leszakadó peremén alapította I. András király 1055-ben, Szent Ányos és Szűz Mária tiszteletére.
Jelenleg önálló monostor a Magyar Bencés Kongregáció részeként.
András magyar király örök nyughelye.
Magyarország tíz legmagasabb épületének egyike a Szegedi Fogadalmi templom? Igen. Sőt az első ötbe is éppen befér a maga 81 méteres magasságával.
Építését az újabb árvizektől való megmenekülésért fogadalomból, 1880. november 28-án határozták el a szegedi városatyák.
Van európai szintű érdekessége a Gyulai-várnak? Igen.  A Gyulai vár a város legrégebbi épített öröksége, ami Közép-Európa egyetlen épen maradt síkvidéki gótikus téglavára. A vár építése Maróti János macsói bánhoz, továbbépítése pedig Corvin János nevéhez fűződik. Az 1566-os ostrom után 129 évig volt a város török hódoltság alatt, majd 1695-ben került sor a törökök kiűzésére. Ezután a várban serfőző és pálinkaház, sőt, börtön is működött. A 7 lakószoba közül egy a levéltár-, és a megyegyűlések terme volt. .
A Visegrádi-hegység magas sziklacsúcsán található rom Mátyás király Visegrádi Királyi Palotája? Nem. A visegrádi várrom egy erődítmény a Dunakanyarban.
A középkorban fontos reprezentatív szerepe volt, hiszen a magyar királyok egyik leggazdagabb palotája állt a közelében, emellett politikai és hadászati jelentősége sem volt  csekély.
A V4-ek (Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia együttműködése) kifejezés is az 1335 évi Károly Róbert magyar király kezdeményezésére létrejött tanácskozás helyszínére, azaz Visegrádra utal.
Kőszeg városa viharban pusztult el? Nem.  Az 1710-es tűzvész nem villámcsapás műve, hanem Béri Balogh Ádám kuruc brigadéros gyújtatta fel a várost. Ezért a hőstettéért ma Kőszegen egy általános iskola viseli a nevét.
Ötszáz forintos pénzünk hátoldalán valódi magyar vár látható? Igen.  Mégpedig a sárospataki vár vagy más néven Rákóczi-vár, ami a  magyarországi késő reneszánsz építészet legértékesebb alkotása, Sárospatak legjelentősebb műemléke. A magyar nemzeti örökség része. A hatalmas Rákóczi-birtoknak része volt.
Várpalota főterén áll a Thury-vár? Igen.  A Balaton és Velencei-tó között félúton, a bakonyi hegyek lábánál – a középkorban mocsaras területnek számító vidéken terül el Várpalota városa. Főterén áll a sok véres ostromot túlélt várpalotai vár, más néven Palota vára vagy Thury-vár.
Fonyódon a Sipos-hegyen látható katolikus templom közvetlenül a török-kor után épült? Nem.  A csodaszép építmény a XX. század elején született. Az 1921-ben épült templom irigylésre méltó helyen áll a magaspart tetején fantasztikus kilátással. A nemrég teljesen felújított épület ragyogó fehér színével, 1937-ben épült itáliai stílusú campaniléjével (harangtorony) igazi mediterrán hangulatot áraszt.
A Miskolctapolcai fürdő több mint 50 éves? Igen.  Az Európában is egyedülálló barlang és a termálforrás már ősidők óta ismert, de Tapolca fürdőhellyé válása igazán csak a török uralom után kezdődött meg.
Tapolca mellet, a 77.-es és a 84.-es út találkozásánál áll a "Malom-tó"? Nem.  Éppen hogy a város kellős közepén található ez a hangulatos  épület együttes. (A Nagytó (Malom-tó)) a Tapolca patakot az 1930-as években a felső szakaszon duzzasztással kiszélesítették, így jött létre a Malomtó. Ez a város kellemes kirándulóhelye, a tó körüli kőfalra épült házak olaszos hangulatot árasztanak. Itt erednek a város névadó forrásai, melyeket talán már a rómaiak is tóvá duzzasztottak, hogy malmot hajtsanak vele. A Nagytó lezúduló vizét újból tóvá duzzasztották, így jött létre a szintén malmot hajtó Kistó.
Zamárdiban, a Kőhegyen egy hajdanvolt présház helyére 2000-ben a község a millennium napján felavatta a kilátót, ahonnan csodálatos panorámában láthatjuk a Dunát? Nem.  Természetesen a Balaton az, mely a szemünk elé tárul. Kőhegy a nevét feltehetően a talajból kiálló kövekről kaphatta, ezek ugyanis csak itt találhatók, a környező dombokon sehol. A Szamárkőtől kellemes sétával a pincesoron nézelődve feljuthatunk a Kőhegy tetejére (219,8 m), ahonnan csodálatos panoráma tárul elénk. Előttünk csillog a Balaton, kitárva minden szépségét, tekintetünket Kenesétől Tihanyon át Badacsony bazalt- koporsójáig hívogatva. 1948-ig itt állt szinte sértetlenül a Tihanyi Apátság kőhegyi szőlőgazdaságához tartozó szép présház, ami már messziről magára vonta az utasok figyelmét.
Badacsony egy a környék sok-sok hegye közül, de vajon a legmagasabb? Igen.  Badacsony a Tapolcai-medence legmagasabb (tengerszint feletti magassága 437,4 m) tanúhegye, amely a Balaton két öble között magasodik. A nagyjából kör alakú hegy kerülete 11 km. Oldalát 280 méteres magasságig – szőlőtermesztésre kiválóan alkalmas – különféle laza üledékek borítják, efelett szürke bazaltsziklák és kőfolyások bukkannak elő az erdő sűrűjéből.
A Pesti Vigadó Budapest belvárosában a Duna-parton található műemlék, turisztikai látványosság és összművészeti rendezvényközpont. Helyén az 1849-es budai várostromig az osztrákok által a várból rommá ágyúzott klasszicista Redoute állt, hasonló funkciókkal. A Fóti-templom mutat némi rokonságot a budapesti Vigadó épületével? Igen.  A szeplőtelen fogantatás templom Fót egyik legismertebb nevezetessége. Ybl Miklós tervei alapján, romantikus stílusban épült 1845 és 1855 között. A budapesti Vigadó mellett a magyar romantikus építészet legjelentősebb alkotása, műemlék.